Hallottátok, hogy ilyen hőségben naponta legalább másfél liter vizet kellene meginni?
Én ma megittam...
;-)
Egyébként a szárazságnak is megvan a maga előnye: A gyomnövények növekedése is leáll.
Ilyenkor fontos igazán, kinek milyen mélyen van a gyökere. Ezen múlik, hogy amikor föntről nem kapom meg azt a bizonyos másfél litert, akkor a mélyből tudom-e legalább részben pótolni?
Fésűs Éva: A büszke tölgyfa
Volt egyszer a köröskörül erdőben egy sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn.
A madarak vágyakozva nézték erős ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.
-Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. Hess, hess!
Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyén, és ha olykor egy-egy tudatlan kis jövevény mégis megpróbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:
- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot!
A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a duruzsolását hallgatta reggeltől estig. Lassan mindenki elkerülte. Már az őz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Igazán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibujni egy gombát a földből, de amint észrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, és elgyalogolt máshová. Képzeljétek!… már az árnyéka sem kellett senkinek!
Egy darabig így is megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és – tetszett vagy nem tetszett! – belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt. Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan érezte magában az új nedvek keringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvűen, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.
- Ó, jaj nekem – sóhajtotta -, elpusztulok!
Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka. Tüstént abbahagyta fiacskái mosdatását.
- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? – kérdezte sajnálkozva. – Mindjárt idehívom Harkály doktort!
- Nem kell! Nem kell! – hadonászott a fa. – Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba.
- Ugyan, mit képzelsz? – csóválta fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért.
Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fejéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyögésével. Végigkúszott rajta, körbekopogtatta, azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen kérgébe ütötte.
- Megvagy, mihaszna férge! Ügyesen kiemelte, és – volt, nincs! – már el is tüntette éhes kis begyében.
A tölgyfa felsóhajtott: – Jobban vagyok!
Körös-körül őzek, mókusok leskelődtek, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki örült, amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig csodálkozva kérdezte:
- Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!
Erre a körülállók kacagni kezdte, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.
- Ó, te tölgyfa!… Senki sem haragszik rád, hanem te haragudtál az egész világra!
Harkály doktor hozzátette:
- Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Orvosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged.
- Meglesz! Meglesz! – kiáltották az állatok, és mindjárt körültáncolták.
A tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük, szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak fel:
- Gyertek ide, hozzám!
Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.
...és én is szép vagyok!
Nézzétek csak, egészen kivirultam:
Mostanában csupa jó dolog történt velem:
- Először is, szépen körbegyomláltak. (Köszönet érte az erdésznek.)
- Aztán, végre esősre fordult az idő! (A képen is látszik milyen jó nedves a földem.)
- És végül, a bőséges fény és csapadék hatására elkezdhettem fejleszteni a hajtásaimat. Ugye látjátok a friss, sárgászöld leveleimet? Megmutatom közelebbről is az új hajtásomat:
Világoszöld színe jól eltér a tavaszi, már megfásodott hajtásomtól. Ezt mind az elmúlt napokban, hetekben növesztettem szén-dioxidból, vízből és napfényből.
Ügyes vagyok, ugye?