Imádom a nyári napot! Különösen azt szeretem, amikor teljesen beborít a fény, amikor szabályosan fürödni lehet benne. Most pont ilyen. Vakítóan tűz, melegít, energiát ad, feltölt. Nézzétek csak, szinte minden levelem "világít". Igazán szerencsés állapot.

Azaz... ha jobban belegondolok, a sima szerencsénél többről van szó. Egy másik szögből nézve talán megállapítható az én "szerencsém" egyedisége is:

Pirossal látjátok a koronám elméleti kontúrját, kékkel pedig ezen belül a lombhiányos részeket. Jobbra van dél, balra észak. A gondtalan napfürdőzés lehetősége tehát a déli oldalon és a korona felső tartományában adott. "Véletlenül" éppen ott, ahol az ágaim vannak. Szerintetek vannak ekkora "véletlenek"? Nézzétek meg ugyanezt alulról:

Itt a törzsre vetülő napfényből láthatjátok, hogy balra van dél, jobbra pedig észak. És merre állnak az oldalágak? Kettő indul keletre (felénk), az alsó jó hosszan kinyúlik, hogy kiérjen a korona árnyékos részéből, a felső pedig elkanyarodik délkeletre. A többi eleve délkeletre-délre-délnyugatra irányul, ahonnan a nap süt.

A korona felső, fiatalabb részén vannak csak északra mutató vékonyabb ágak, melyeket még felülről is elér a napfény. Éppen ez mutatja, hogy az északi irány nincs genetikailag letiltva. Eredendően az ágak minden irányba egyformán fejlődnek, de később már csak egyetlen dolog számít: a fény. Akkor következik be az, amit az ágtisztulásról írtam alább, és még korábban, és ennek a következménye az a koronaalak, amit fent mutattam.

A fák élete egy "próba-szerencse" játék. Ami beválik, az megmarad, ami kudarcnak bizonyul, az elenyészik. A sikeres próbálkozások egyre vastagodó ágak formájában mesélik a maguk történetét, míg a sikertelenek elszáradt, letört gallyként válnak humusszá.