Kicsit utánaolvastam a múltkori látogatómnak, és találtam még pár érdekességet.
Az első, hogy a kutatók szerint a fényességes vegyész géniuszunk egyik kedvenc előfordulási helye és tápnövénye az a bálványfa (Ailanthus altissima), amelyik maga is a távol-keletről származik, és hasonlóan fergeteges tempóban terjeszkedik (sőt hasonlóan "illatozik" is), mint a büdösbogár.
Érdekes módon, eddig a bálványfáról az a hír járta, hogy nincs károsítója. Most tehát kiderül, hogy mégis van, méghozzá egy magafajta...
Forrás: Kurt Stüber (Wikipedia)
A második lényeges információ, hogy a "márványos szépségű" rovarnak is van egy speciális ellensége, a mindössze 2 mm nagyságú szamurájdarázs (Trissolcus japonicus), amely szintén Kelet-Ázsiában őshonos! Ez az aprócska faj éppen a kicsinységéből adódóan veszélyes, ugyanis a poloska petéibe helyezi el a saját mini-petéit, a kikelő lárvák pedig elpusztítják a büdösbogár leendő utódait.
Forrás: Chris Hedstrom (Wikipedia)
Van tehát három keleti faj, amely odahaza láncolatban károsítja egymást: A bálványfát a poloska, a poloskát a darázs. A amíg az újan meghódított területeken egy faj károsítói nem jelennek meg, és nem terjednek el olyan számban, mint az őshazában, addig az adott faj előnyben van. Vagyis nem csak a szorgalom, meg a géniuszi vegyésztehetség a szokatlan siker záloga...
Forrás: The Cornell Chronicle/Elijah J. Talamas (USDA)
Arról még nem esett szó, hogy a márványospoloska tápnövényei között számos gyümölcs és zöldségféle akad, ráadásul a rovar táplálkozási módja meglehetősen visszataszító: Úgynevezett szúró-szívó szájszerve van, amin keresztül belefecskendezi a nyálát a kiszemelt táplálékba, majd miután az bomlani kezd, felszívja a keletkezett nedveket. Kívülről szinte alig látszik valami, de a rothadás folytatódik, a gyümölcs tönkremegy.
Forrás: Matt Rourke (AP Photo)
Így aztán nem csoda, hogy a bűzös rovar amerikai elterjedésekor sok millió dolláros károk keletkeztek, a kutatók pedig nagy lendülettel kezdték keresni az inváziós faj ellenszerét. Hamar rátaláltak Ázsiában a szamurájdarázsra, de ami ezután következett, az egy tipikusan emberi történet.
A kutatók hosszadalmas engedélyezési eljárást követően importáltak néhány példányt a parányi darázsból, majd szigorúan elkülönített laborokban vizsgálni kezdték a fajt, illetve annak hatását a büdösbogár szaporodására. Évekig kutatták, elemezték, milyen hatásai, mellékhatásai és közvetett következményei lehetnének, ha elterjesztenék az USÁ-ban a károsító károsítóját.
A munka vége még nem látszott, amikor egy floridai rovarszakértő felhívta a kutatóintézetet, hogy szamurájdarazsat talált kint a természetben! Genetikai vizsgálatot végeztek, és megállapították, hogy nem a hermetikusan elzárt laborokból szökött meg a faj! Valószínűleg ugyanúgy érkezett, mint a márványospoloska, valamilyen tengerentúli kereskedelmi szállítmánnyal. A szamurájdarázs már rég ott volt, és vígan terjedt, miközben a tudósok azon gondolkodtak, mi lenne, ha...?
(https://www.sciencemag.org/news/2018/08/scientists-spent-years-plan-import-wasp-kill-stinkbugs-then-it-showed-its-own)
Hát nem olyan, mint egy tanmese? Mondhatni, a tudomány és a bürokrácia csúfos kudarca a Természet egyszerű nagyszerűségével szemben. A valóságban minden puding próbája a megevés.
