Találtam egy fantasztikus videót az ázsiai márványospoloskáról. Angolul van, de olyan látványos, hogy szerintem még nyelvtudás nélkül is érthető. (Különösen az előző két blogbejegyzés elolvasása után.)

Kicsit utánaolvastam a múltkori látogatómnak, és találtam még pár érdekességet.

Az első, hogy a kutatók szerint a fényességes vegyész géniuszunk egyik kedvenc előfordulási helye és tápnövénye az a bálványfa (Ailanthus altissima), amelyik maga is a távol-keletről származik, és hasonlóan fergeteges tempóban terjeszkedik (sőt hasonlóan "illatozik" is), mint a büdösbogár.
Érdekes módon, eddig a bálványfáról az a hír járta, hogy nincs károsítója. Most tehát kiderül, hogy mégis van, méghozzá egy magafajta...

Forrás: Kurt Stüber (Wikipedia)

A második lényeges információ, hogy a "márványos szépségű" rovarnak is van egy speciális ellensége, a mindössze 2 mm nagyságú szamurájdarázs (Trissolcus japonicus), amely szintén Kelet-Ázsiában őshonos! Ez az aprócska faj éppen a kicsinységéből adódóan veszélyes, ugyanis a poloska petéibe helyezi el a saját mini-petéit, a kikelő lárvák pedig elpusztítják a büdösbogár leendő utódait.

Forrás: Chris Hedstrom (Wikipedia)

Van tehát három keleti faj, amely odahaza láncolatban károsítja egymást: A bálványfát a poloska, a poloskát a darázs. A amíg az újan meghódított területeken egy faj károsítói nem jelennek meg, és nem terjednek el olyan számban, mint az őshazában, addig az adott faj előnyben van. Vagyis nem csak a szorgalom, meg a géniuszi vegyésztehetség a szokatlan siker záloga...

Forrás: The Cornell Chronicle/Elijah J. Talamas (USDA)

Arról még nem esett szó, hogy a márványospoloska tápnövényei között számos gyümölcs és zöldségféle akad, ráadásul a rovar táplálkozási módja meglehetősen visszataszító: Úgynevezett szúró-szívó szájszerve van, amin keresztül belefecskendezi a nyálát a kiszemelt táplálékba, majd miután az bomlani kezd, felszívja a keletkezett nedveket. Kívülről szinte alig látszik valami, de a rothadás folytatódik, a gyümölcs tönkremegy.

Forrás: Matt Rourke (AP Photo)

Így aztán nem csoda, hogy a bűzös rovar amerikai elterjedésekor sok millió dolláros károk keletkeztek, a kutatók pedig nagy lendülettel kezdték keresni az inváziós faj ellenszerét. Hamar rátaláltak Ázsiában a szamurájdarázsra, de ami ezután következett, az egy tipikusan emberi történet.

Hát nem olyan, mint egy tanmese? Mondhatni, a tudomány és a bürokrácia csúfos kudarca a Természet egyszerű nagyszerűségével szemben. A valóságban minden puding próbája a megevés.

Különös látogató járt nálam, egy távoli, keleti faj képviselője. A tavalyi kétpettyes vendégemet juttatta eszembe, aki utolsó mohikánként küzdött egy hasonló keleti jövevény ellen. Az a történet a vesztes szomorú története volt, ez pedig bizonyos értelemben az érem másik oldala. S a jelek szerint ez az oldal nem mindig csak napos, néha kissé büdös is...

Ő az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), aki sok helyen inkább "büdösbogárként" ismert, holott ő, kissé szerénytelenül, "a fényes napkelet márványos szépségű vegyész géniuszának" nevezi saját magát.

Eredetileg Kína, Japán, Korea térségéből származik, és csak a közelmúltban jelent meg Amerikában és Európában. Az új élőhelyeken rohamos sebességgel terjed, amit állítása szerint tisztességes versenyben ér el, a következő kedvező tulajdonságainak köszönhetően:

1. Amíg mások tücsökzenére pazarolják energiáikat, az ő fajuk zseniális vegyészmérnökei kiváló bűzmirigyeket fejlesztettek ki, melyek megvédik a legtöbb ragadozótól.
2. A táplálkozásban spártai elveket vallanak, nem kényeskednek, nem válogatnak. Több mint 100 faj szerepel az étlapjukon.
3. Nagyon kitartóak a repülésben, óriási távolságokat tehetnek meg önerőből.
4. Nem vesztegetik az idejüket, gyorsan szaporodnak. A nőstény egyszerre 30-40 petét rak, de a mostanihoz hasonló meleg években két generációjuk is kifejlődik! Még melegebb vidékeken pedig még több, akár hat is!!

Az engemet meglátogató öreg példány (aki elvesztette egy lábát az élet viharaiban), azt mondta: Olyanok vádolják őket, akik irigyek a sikereikre, miközben buták a vegyészkedéshez, finnyásak a táplálkozásban, lusták a fárasztó repüléshez és lomhák a szaporodásban. Ha panaszkodás helyett több energiát fordítanának saját fejlesztésükre, sokkal jobb helyzetben lennének.

Hát... nárcisztikus hajlamok és orrfacsaró aromák ide vagy oda... ebben a nézőpontban lehet némi igazság...
Bár a tavalyi kétpettyes törzsfőnök története közelebb áll a szívemhez, de el kell ismerni, hogy végül a történelmet mindig a győztesek írják. De legalábbis a túlélők.