Egy tölgyfa élete

Egy tölgyfa élete

A túlélés törvényei

2013. szeptember 02. - Quercus Robur

Néha nehéz az élet. Néha nagyon meg kell küzdeni érte.

zebra.jpg

Néha a küzdelem nem annyira látványos, mint a fenti képen, de attól még halálosan komoly.

Az elmúlt öt héten bőven volt részem küzdelemben. Az egész ezzel az amnéziás ébredéssel kezdődött, meg a sérült gyökereim fájdalmával. (Azóta sem tudom, hogyan kerültem ide, de abban biztos vagyok, hogy a gyökereim egy része is ott maradt, ahol az előző életemet éltem. Talán az emlékeim is végleg ott maradtak...)

Aztán jött a sivatagi szárazság meg a perzselő hőség, amelyben különösen nagy szükségem lett volna a mélyre hatoló karógyökeremre. Néha ugyan jött valaki, aki megöntözött, de a víz egy része leszivárgott a mélybe, a többi pedig hamar elpárolgott a kánikulában.

Miközben tehát alig jutottam nedvességhez, szép zöld leveleim folyamatosan párologtattak, hiszen csak így tudnak működni. A kiszáradás egyre jobban fenyegetett, ezért kénytelen voltam szinte teljesen bezárni a gázcserenyílásaimat és lelassítani az életfolymataimat.

gazcsere.jpg

Aztán már ez sem volt elég. Ekkor meg kellett hoznom a legszomorúbb döntést, amit növény meghozhat: elkezdtem lehullatni a sok munkával létrehozott, gyönyörű leveleimet, holott a szikrázó napsütésben kiválóan lehetett volna velük fotoszintetizálni.

A túlélésnek néha nagy ára van, de csak annak van esélye, aki hajlandó megfizetni ezt az árat is. Hát én megfizettem.

alulrol.jpg

Egy hónap alatt elvesztettem leveleim 90%-át, sőt még néhány frissebb hajtásom is visszaszáradt. Közben csak arra koncentráltam, hogy maradék erőmmel apró rügyeket építsek a levelek helyén. Hogy legyen lehetőségem az újrakezdésre.

rugyek.jpg

Olykor már magam sem hittem benne, hogy lesz még számomra újrakezdés, de mégis azt tettem, amit a túlélés törvényei diktáltak.

Aztán egyszer csak lehűlt az idő, és megjött az eső. Talán mégis jóra fordul minden.

A bejegyzés trackback címe:

https://tolgyfa.blog.hu/api/trackback/id/tr525488893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása