Ismeritek a Hegylakó történetét?
Igazán eredeti, nekem nagyon tetszik. Viszont kimaradt a filmből egy érdekes jelenet. Miután a főhős, Connor MacLeod 1590-ben elhagyja a skót felföldet, a többi halhatatlant keresve elvetődik a mi vidékünkre is. Úgy értesül, hogy a Duna egyik szigetén él egy halhatalan, aki hatalmas, erős, és már emberemlékezet óta állja a történelem viharait. A Hegylakó a folyót követve, egy ködös októberi este érkezik a hédervári Boldogasszony kápolnához. A legenda szerint így történt a nagy találkozás a halhatatlannak mondott "Szigetlakóval":

A Hegylakó hirtelen megborzongott. Évszázados erő jelenlétét érezte a közelben. Ösztönösen előrántotta kardját, és az ismertelen felé fordult. A ködből egy lándzsára szúrt török fej derengett elő a hold sápadt fényénél. A látványtól viszketni kezdett a tarkója, a borzongás pedig az izmaiba hatolt.

"Ki vagy?" - kiáltotta elszántan a sötétbe.
"Kivagy..." - visszhangzták gúnyosan a ködben megbúvó kápolna falai.

Érezte, hogy a hideg ellenére izzadni kezd a tenyere. Mindkét kézzel megszorította a markolatot, aztán bátorságát összeszedve előre lépett. A félhomályban észrevett egy mozdulatlan, sötét alakot. Óriási volt, vaskos, és olyan stabilan állt, akár egy fatörzs. Mindketten némán vártak. A baljós csend szinte fülsüketítő volt.

Érezte, hogy valamit tenni kellene, de nem mert elsőnek mozdulni. Magbabonázta a másik magabiztossága. Végül a Hegylakó nem bírta tovább a feszültséget, megköszörülte torkát, és így szólt:
"Connor MacLeod vagyok a MacLeod klánból. 1518-ban születtem Glenfinnan faluban, a Loch Shiel partján. És halhatatlan vagyok."

A Szigetlakó néma suttogását közvetlenül a fejében hallotta:
"Árpádházy MacKocsányosh Tölgy vagyok a Tölgyek nemzetségéből. 1218-ban születtem Hédevár faluban, a Szigetközben, a Duna partján. És nem vagyok halhatatlan, csak hallhatatlan..."

A Hegylakó megnyúló arcára kiült az évszázad döbbenete. Pár másodpercig mozdulatlanul állt, aztán összerogyott. A feszültség megszűnése egyszerre minden erőt kivett a lábából. Remegő kézzel az övéhez nyúlt, leakasztotta kisebbik kecsekbőr kulacsát (amelyikben nem a vizet tartotta), és nagyot húzott belőle.

Hát, a legenda szerint így zajlott a halhatatlan és a hallhatatlan "küzdelme". A tölgyek generációk óta adják egymásnak tovább ezt a történetet, de a jelek szerint a Hegylakó inkább hallgatott róla a későbbiekben.

Érdemes említeni pár szót a szereplők későbbi életéről is. A Hegylakó különböző kalandok és hőstettek után 1985-ben halandóvá vált, a tölgyfa viszont - bár sosem volt halhatatlan - még ma is él! 425 esztendő elteltével ugyanott áll a hédervári Boldogasszony kápolna mellett, ahol azon a ködös októberi estén; ugyanott, ahol 372 tavasszal azelőtt a napfény felé fordította első levélkéit...

Persze már eljárt felette az idő, már nem olyan hatalmas, mint egykor. Törzsét kikezdték a rovarok és gombák, ágait viharok tördelték, mára csak árnyéka egykori önmagának. De akik jártak nála, azt mesélik, hátborzongatóan jó érzés odaállni a törzsében található üregbe, és érezni az évszázadok lüktetését...

Én sajnos nem látogathatom meg élőben, csak itt az interneten. A http://evfaja.okotars.hu/dontosfak honlapon Ti is megnézhetitek, "Árpád-tölgy" néven szerepel, sőt szavazni is lehet rá, hogy ő legyen az Év Fája 2015-ben. Én már szavaztam, de ha rajtam múlna, inkább az Évezred Fája díjat adnám neki!