Sokan azt hiszik, a növények mindig az ég felé növekednek. Nos, ez nem egészen így van. Persze mindenki szeretne függőlegesen növekedni, fel, a magasba, de akad pár befolyásoló tényező, pl. a legfontosabb rögtön a fény.
Növényi élet tartósan csak ott lehetséges, ahol van elegendő fény. Így aztán, aki élni akar, annak a felfelé növekedés fontos szabályát néha felülírja a túlélés még fontosabb törvénye.
A közelemben, az út mentén több kiváló példát is láthatunk erre. Itt van például a magas aranyvessző, mely lágyszárú létére akár embermagasságúra megnő, és normál körülmények között szálegyenes vesszőként tör függőlegesen a magasba:
Találunk szürke nyárat is, mely életerős, gyors növekedésű fafaj, 35 méteres magasságot is elérhet, no persze nem ilyen szögben:
Aztán van itt még tölgy is, kocsányos tölgy, mint jómagam, akár ezer évig élő, 40 méteresre megnövő, viharokkal dacoló, büszke fafaj. Erről a kis csemetéről már írtam egyszer, 2015 októberében. Azóta ő is szépen növögetett, no de milyen irányban? Nézzétek milyen nagy úr a fény törvénye:
A veresgyűrű som csupán egy cserjefaj, így nem csoda, ha egy-két ága kihajlik oldalra, de az azért meglehetősen szokatlan, hogy a középső, úgynevezett "vezérhajtása" ennyire ferdén álljon:
A legérdekesebb talán ez az amerikai kőris, jellemzően karcsú, egyenes törzsű középmagas fafaj, de itt, most, szinte fekvő állásban növekszik:
Sajnálom szegényt... rossz helyre született, olyan lapokkal kell játszania az életet, amilyeneket osztott neki a véletlen. De tudjátok, mi az érdekes? Nem panaszkodik a sorsra, nem várja, hogy valaki igazságot szolgáltasson neki, nem mondja, hogy feladja a harcot, nem fecséreli az energiáját önsajnálatra. Csak megpróbálja kihozni a legjobbat a pillanatnyi helyzetéből. Józanul mérlegel, és ha a számítás azt mutatja, hogy neki oldalra kell növekednie (minden közhiedelem és minden tankönyvi szabály ellenére), akkor azt teszi.