Egy tölgyfa élete

Yggdrasil

2018. szeptember 26. - Quercus Robur

Hallottatok már róla?

Yggdrasil a germán és skandináv mitológia óriási kőrise, világfája, melynek koronáját felhők fedik, gyökerei pedig egészen az alvilágig nyúlnak. A fa tetején egy aranykakas ül, mely figyelmezteti az isteneket az óriások támadására. Törzsén egy mókus szaladgál fel s alá, és viszi a híreket az alvilág és a felső szint között. Az Yggdrasil folyamatos támadásoknak van kitéve: gyökereit egy sárkány és más férgek rágják. Négy szarvas, valamint egy kecske folyamatosan a lombját és hajtásait legelik. Segítői is vannak a fának, három félistennő öntözi a tövénél található forrásokból, mert ha elpusztul, eljön a világvége... [Wikipédiából, rövidítve]

Érdekes kis történet, bizonyára fantasztikus sikerfilmet lehetne forgatni belőle, de engem az gondolkodtatott el, hogy a fáról leírtak egy egyensúlyban lévő biológiai rendszert alkotnak. Általában a természetben minden élőlényt érnek csapások, támadások, ez önmagában nem katasztrófa. A lényeg, hogy ellensúlyozni tudjuk az elszenvedett veszteségeket. Gond akkor van, ha tartósan felbillen az egyensúly...

Van a közelemben jó néhány kőris, róluk jutott eszembe Yggrdasil.

yggdrasil_k.jpg

Nézzétek csak! Valami nem stimmel. Egy egészséges fa nem így szokott kinézni...

yggdrasil2_k.jpg

A fenti képen már egy másik, vékonyabb fácskát láthatunk az előtérben. Figyeljétek, hány levélkéje van...

yggdrasil3_k.jpg

Ez pedig kicsit beljebb, az elvileg zárt lombkoronaszint, alulról. Meglehetősen hézagos, de mi az a sok elsárgult "ízé"? Nem a levele, hanem a termése. Mondhatnánk: abból legalább van elég, ha már a levélzete ilyen hiányos. Igen ám, de a természetben akkor szoktak a fák ennyire tömeges termést hozni, ha már nagyon nagy a baj... (Miért is? Ha már az anyanövény elpusztul, legalább legyen elég mag, amiből újabb esélyt kaphat a génkészlet a fennmaradásra.)

Nézzünk még körül egy kicsit:

yggdrasil4_k.jpg

Ami barna, az mind kőris! Ez pedig a másik irány:

yggdrasil5_k.jpg

Úgy tűnik, az egykori világfa utódainál nagyon félrebillent az a bizonyos egyensúly. A mitológia férgeit, sárkányát, szarvasait, kecskéjét még csak kibírták, de a 21. század új csapása, a kőris hajtáspusztulást okozó gomba, akár a világvégét is elhozhatja Yggdrasil gyermekeinek...

Utolsó mohikán

Hihetetlen, micsoda drámák zajlanak a háttérben, miközben a kabócák ciripelésén túl, látszólag semmi nem történik a nyári forróságban. Találkoztam egy utolsó mohikánnal, mondott pár dolgot az életéről.

utolso_mohikan_k.jpg

Egykor övék volt itt minden, ameddig a szem ellát, sőt még azon is túl, legalábbis így mesélte az öreg törzsfőnök. (Persze ebben tévedett, mert valójában a tölgyeké volt, de hát ő sem tudhat mindent.) Aztán a távoli keletről behajózott egy másik törzs, és hódítani kezdtek. Egyre csak sokasodtak, terjedtek, elfoglalták az életteret...

Nem volt mit tenni, harcolni kellett. Pokoli kemény küzdelem volt, mert az újak nagyon erősek voltak. Nagyobbra nőttek, gyorsabban szaporodtak, mohóbban táplálkoztak, szó szerint falták az erőforrásokat. Nem tisztelték a régi rendet, a saját szentségtelen törvényeik szerint éltek. A mohikánok pedig egyre fogytak, és ahogy a törzsfőnök öregedett, úgy zsugorodott kis csapata...

Menekülniük kellett, szétszóródtak, szem elől tévesztették egymást. A puszta életükért bujkáltak, várták az alkalmat a nagy visszatérésre. Várták, hogy egyszer, ha kedvezők lesznek a körülmények, és kiismerték ellenfeleiket, mindannyian előjönnek rejtekhelyeikről, és akkor visszavágnak.

Az idő meg csak telt és múlt, de a kedvező alkalom váratott magára. A túlélők mind ritkábban találkoztak egymással, s az öreg főnök beismerte nekem, hogy már nem is tudja számon tartani, hányszor kelt fel a nap, mióta utoljára találkozott valakivel a saját fajtájából. Szomorú történet.

Kérdezte tőlem is, láttam-e valakit a népéből, de sajnos mostanában nem. Ebben az évben ő volt az első és egyben utolsó. Vajon ő lenne az utolsó???

mohikan_k.jpg

Ti láttatok mostanában hozzá hasonlót?

Ferdén

Sokan azt hiszik, a növények mindig az ég felé növekednek. Nos, ez nem egészen így van. Persze mindenki szeretne függőlegesen növekedni, fel, a magasba, de akad pár befolyásoló tényező, pl. a legfontosabb rögtön a fény.

Növényi élet tartósan csak ott lehetséges, ahol van elegendő fény. Így aztán, aki élni akar, annak a felfelé növekedés fontos szabályát néha felülírja a túlélés még fontosabb törvénye.

A közelemben, az út mentén több kiváló példát is láthatunk erre. Itt van például a magas aranyvessző, mely lágyszárú létére akár embermagasságúra megnő, és normál körülmények között szálegyenes vesszőként tör függőlegesen a magasba:

1_p6280264_aranyvesszo.JPG

Találunk szürke nyárat is, mely életerős, gyors növekedésű fafaj, 35 méteres magasságot is elérhet, no persze nem ilyen szögben:

2_p6280245_sz_nyar.JPG

Aztán van itt még tölgy is, kocsányos tölgy, mint jómagam, akár ezer évig élő, 40 méteresre megnövő, viharokkal dacoló, büszke fafaj. Erről a kis csemetéről már írtam egyszer, 2015 októberében. Azóta ő is szépen növögetett, no de milyen irányban? Nézzétek milyen nagy úr a fény törvénye:

3_p6280249_tolgy.JPG

A veresgyűrű som csupán egy cserjefaj, így nem csoda, ha egy-két ága kihajlik oldalra, de az azért meglehetősen szokatlan, hogy a középső, úgynevezett "vezérhajtása" ennyire ferdén álljon:

4_p6280252_som.JPG

A legérdekesebb talán ez az amerikai kőris, jellemzően karcsú, egyenes törzsű középmagas fafaj, de itt, most, szinte fekvő állásban növekszik:

5_p6280243_koris.JPG

Sajnálom szegényt... rossz helyre született, olyan lapokkal kell játszania az életet, amilyeneket osztott neki a véletlen. De tudjátok, mi az érdekes? Nem panaszkodik a sorsra, nem várja, hogy valaki igazságot szolgáltasson neki, nem mondja, hogy feladja a harcot, nem fecséreli az energiáját önsajnálatra. Csak megpróbálja kihozni a legjobbat a pillanatnyi helyzetéből. Józanul mérlegel, és ha a számítás azt mutatja, hogy neki oldalra kell növekednie (minden közhiedelem és minden tankönyvi szabály ellenére), akkor azt teszi.    

Tavasz Tündér érintése

rugy_a_fenyben.jpg

Megérintett...
Épp úgy volt, ahogy mesélték.
Ahogy a tölgyek ősi legendája mondja.

"[...] Amikor hosszú, pihentető álmodból úgy ringatnak fel a langyos, lágy szellők, hogy az esőáztatta talaj párái virágillatok pamacsaival keverednek, miközben a madarak énekétől szétnyílnak a felhők, és a beköszönő napfény cirógató melege bizsergetni kezdi rügyeidet, akkor, ha nagyon figyelsz, átélheted a varázslatot.

Egyszer csak érezni fogod a közeledtét. Nem láthatod, nem hallhatod. Mégis érezni fogod, valahol legbelül, leheletfinom lépteinek toppanását. A madárdal ritmusára járja táncát, s közben ujjai hegyével megérinti az alvó, szendergő fákat. Amerre jár, élénkebbé válnak a színek, intenzívebbé az illatok, tisztább csengésűvé a dallamok... Még a napfény is ragyogóbb lesz... Te pedig érzed, hogy egyre közelít... Léptei nyomában csírázni kezdenek a magok, érintésétől felpattannak a rügyek. Együtt szalad a széllel, könnyeden, játékosan, kacagva, s te már érzed, sőt tudod, hogy valójában ő diktálja a tempót, valójában a szellő igazodik őhozzá... Már egészen közel jár... észleled kisugárzását... érzed a benne lüktető életerőt... Kacéran perdül egyet, lágyan megérint, s tovalibben. És akkor végigfut rajtad a borzongás.

Egy semmi mással össze nem téveszthető borzongás. Ha egyszer átélted, soha nem felejted. Benne van minden, ami a tavasz lényege: a Nap mérhetetlen energiája, a Föld megingathatatlan ereje, a szellők korlátlan szabadsága, a felhők megnyugtató ígérete, az örökké megújuló élet felülmúlhatatlan szépsége. Végtelen tettvágy tölt el, kinyújtózkodsz az ég felé, és nekilátsz, hogy valóra váltsd az álmaid. [...]"

Éppen így történt, ahogy az ősi legenda mondja.
Megérintett, s táncos lábbal tovalibbent.

Ha nyitott szemmel jártok, talán még észreveszitek a léptei nyomát.

tavasz_tunder_2_k.jpg

EvolutiON

Bepillantás a természet működési mechanizmusába

Érdekeset olvastam a gólyákról. Az áttelelő gólyákról - merthogy ilyen is van már. Elsőre talán kacsának tűnhet...

kacsa_k.jpg

...(mármint a hír tűnhet kacsának, nem az áttelelő gólya), ha pedig mégsem az, akkor talán csak néhány "elmebeteg" példányról lehet szó, melyek az állatvilág Darwin-díjasaiként így radírozzák ki selejtes génjeiket a faj közös génállományából... Így volna?

Nem egészen. A gólyák vonulása nem kőbe vésett, megmásíthatatlan törvény, hanem észszerű reakció a környezet által kínált feltételekre. A globális felmelegedéssel viszont lassanként megváltoznak a keretfeltételek. Előbb-utóbb lehetővé válik a gólyák számára, hogy - némi nélkülözés árán - helyben átvészeljék a téli időszakot. De miért akarnának fázva, éhezve itthon áttelelni, mikor a jó meleg Afrikában dúskálhatnának a táplálékban?

golya_k.jpg

A válasz a költözés "költségeiben" rejlik. A sok ezer kilométeres utat megtenni erőt próbáló feladat, melynek szintén része a nélkülözés és az életveszély. A választás tehát nem biztos és bizonytalan között, hanem egyfajta kockázat és másfajta kockázat között történik. A pontos százalékokat senki nem ismeri, de a "bevállalósabbak" már próbálkoznak. Úgy is mondhatnánk, a faj rajtuk teszteli, hogy érdemes-e már stratégiát váltani? A szemünk előtt zajlik az evolúciós alkalmazkodás egyik legizgalmasabb kísérlete.

(Forrás: http://index.hu/tudomany/til/2017/10/18/miert_nem_maradnak_afrikaban_a_golyak/)

Ilyen még nem volt...

Levelet kaptam!

Persze ilyenkor ősszel, a sárguló levelek havában ez nem nagy szám, tucatjával gyűlnek alattam is a levelek, de ezt az egyet nem a szél hozta, nem ám, hanem kedves kétlábúak!

level1.jpg
Napkelet irányából hozták, a távoli kék hegyek felől, de még azon is túlról, ahol talán még kékebbek a hegyek, onnan, ahova a madár szeme sem lát el egyszerre. Nagyjából 4500 tölgyfahossznyi távolságból. (Természetesen légvonalban számítva.) Hogy mennyi egy tölgyfahossz? Amekkorára megnőhet egy egészséges, jól megtermett tölgyfa. Egyébként - ha nem tudtátok volna - a tölgyfahossz a legtermészetesebb hosszmértékegység ezen a bolygón. Éppen egymillió tölgyfahossz a Föld kerülete az Egyenlítő mentén.

A levelet tölgyek küldték. Vörös tölgyek és kocsánytalanok. Távoli, hegyvidéki rokonok. Azt írták, jól vannak, de készülnek a télre, én is készülődjek, mert hosszú, fagyos idő várható. Persze a tölgyek mindig ezt mondják, mindig a legrosszabbra készülnek. Azóta van ez így, mióta időtlen időkkel ezelőtt, az egyik jégkorszak végén kihalt a Quercus optimisticus, az utolsó optimista tölgy faj. 

Készüljünk hát a télre, de azért élvezzük az utolsó cirógató napsugarakat!
Szép napot, jó napozást mindenkinek!

level2.jpg

Ellentétek

Néha furcsán alakul az élet. A pillanatnyi kényelemből hosszú távon hátrányos elpuhultság lehet, a nélkülözésből pedig sikerre vezető, szívós kitartás. Egy ponton túl még a szabálytalan, torz csúfság is az ellenkezőjébe megy át: felejthetetlen egyediséggé, sajátos szépség forrásává válik.

Olvastam egy fáról egy nagyszerű leírást, amely akarva-akaratlanul is erről szól:

"A koloskai hárs heroikus fa. Nem szép. De az élet erejének nagyszerűsége nincs ilyen sem Homérosznál, sem szoborban, sem beethoveni zenében, sem nietzschei filozófiában sem caesari sorsban. Ez a néma küzdelem, amit egyedül küzdött százötven évig itt, kedvezőtlen hegyoldalon, rohamos esők, marcangoló szél, lezuhanó kövek között, óriási tömbök alatt egy szűk völgytorokban. Meg kellett magát feszítenie, elvesztette minden formáját, meg kellett alkudnia, nem volt szabad könyörületet ismernie, pillanatra sem, kegyetlen nyugalommal, előrelátással, kitartással és kitartással tudott csak szüntelenül nőni, s ma, mikor már győzött, harcán már túl van ráncosan, megviselve, megnyomorítva tud ilyen egészséggel nevetni és nevetni. Mit tudnak még neki mondani az életről ezek után, amin ő nem nevet?"
(Hamvas Béla: Fák / A győző / részlet)

koloska_k.jpg

Tanulhatnánk tőle...

 

Légkondi

Azt olvastam a neten, hogy a klímaberendezést a külső hőmérsékletnél legfeljebb 6-8°C-kal hűvösebbre szabad állítani, különben egészségügyi problémákat okoz. Hát, én bevallom, hogy ebben a hőségben 13°C-kal hidegebbre állítottam. Nézzétek csak:

33c.jpg

Nem hiszitek el, hogy 13°C-kal lejjebb tudtam venni?
Bebizonyítsam?
Íme:

46c.jpg

Ennyi volt a külső hőmérséklet! Sose becsüljétek alá, hogy mire lehet képes akár egyetlen fácska!

Hogy nem féltem-e a túlzott klímázás káros hatásaitól? Eleinte féltem, de aztán jobban elolvastam, miféle bajokat okozhat: torokfájás, tüdőgyulladás, izületi panaszok, szemszárazság, orrnyálkahártya gyulladása, fülfájás és hasonlók. Gyorsan rájöttem, hogy ezektől nekem kb. annyira kell félnem, mint nektek, embereknek a gyökérrontó taplótól, a kéregben költő szúktól vagy a gesztkorhadástól...

"Hogy értsd, egy pohár víz mit ér..."

"...ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell."

Az az igazság, hogy múlt héten, a jéghűtéses felhőszakadáskor kissé már elegem volt a csapadékból. (Azt már leírni is alig merem, hogy azt kívántam: bárcsak lenne egy kicsit melegebb.) Most azon gondolkozom, van-e valami felsőbbrendű akarat, valami jellemfejlesztő nevelési szándék a mostani kánikula mögött? Ahhoz, hogy értékelni tudjuk ami VAN, meg kell tapasztalni a NINCS-et, és viszont. Azt hiszem, én már megtanultam a leckét, jöhet az újabb eső...

fa_tove.JPG

Ilyen száraz a talaj alattam. Ráadásul erősen homokos az összetétele, közelről ilyen szemcsés:

homok_kozelrol.jpg

A homok azért rossz, mert gyorsan elszivárog és elpárolog belőle a nedvesség. Szerencsére a gyökerem alsó ágai már elég mélyen vannak, ott kedvezőbb a helyzet. Remélem, nemsokára elérem a talajvíz szintjét, aztán megszűnnek az efféle gondjaim.

Addig is, ha valaki errefelé jár, jó néven veszem, ha hoz magával egy kis vizet...

viz.jpg

Előre is köszönöm!

Apokalipszis

A sűrű, szürke füst teljesen beborította az eget. Nyomasztó, baljós sötétség nehezedett a tájra. Szinte vibrált a levegő a feszültségtől. Mindenki ösztönösen érezte, valahol legbelül, a halálos fenyegetést.

apokalipszis.jpg

Csupán néhány kilométernyire tőlük megállíthatatlanul tombolt a pokoli tűzvihar. A szél vadul kavarta az egyre forróbb levegőt, magasba kapta és messzire röpítette az izzó pernyét.

tuz.jpg

A fenyőfák recsegve-ropogva égtek, gyantás törzsük hangos csattanással hasadt fel, mikor a forróság okozta feszültség elviselhetetlenné vált bennük. Az avar és a kiszáradófélben lévő lágyszárúak, pillanatok alatt váltak füstté és hamuvá.

pokol.jpg

Minden, aminek lába vagy szárnya volt, fejvesztve menekült. Akinek kerekei voltak, úgyszintén. A fojtogató füst, a perzselő forróság mindent beborított. Sokaknak nem volt menekvés, aratott a halál...

auto.jpg

Másnap néma volt a hajnal. Madárcsicsergés helyett csak csend, keserű, füstszagú, fülsiketítő csend honolt a természetellenesen szürkébe öltözött vidéken...

utana.jpg

https://www.theguardian.com/world/2017/jun/22/portugal-forest-fires-under-control
https://www.theguardian.com/world/gallery/2017/jun/18/portugal-wildfires-in-pictures

Farontók

faronto_k.jpg

Itt laknak a közelemben. Szürke lóhangya (Camponotus vagus) a hivatalos nevük, de sokan egyszerűen csak farontó hangyáknak nevezik őket. Szerencsére csak az elhalt, korhadófélben lévő fát rágják, így nincs félnivalóm.

Szép kis jószágok egyébként, és saját magukat nem is farontóknak tartják, hanem inkább lakberendezőknek. Az angolok "carpenter ant" ("ácshangya" vagy "asztaloshangya") névvel illetik ezt a nemzetséget, mert állandóan fúrnak-faragnak, és termelik a forgácsot.

Így néz ki a lakásuk felülről:

elohely_k.jpg

Van bennük valami elvont, művészi szépérzék, igaz?

Rendszerint nem lehet ennyire közvetlenül bepillantani hozzájuk, mert inkább árnyékban, a látható felszín alatt dolgoznak. Most is csak azért bámészkodhatok be a felső emeleti nappalijukba, mert egy másik farontó is munkába látott náluk.

Egy kétlábú.

kuka_k.jpg

Otthon

Fantasztikus dolog ez az internet. Egy lépést sem kell tennem, mégis bejárhatom a nagyvilágot.
Ezt a képet szeretem a legjobban:

hely9.jpg

Nekem így kerek a világ. Otthonunk, a Föld nevű űrhajó kozmikus útján, nagyjából a semmi közepén...
Ahogy közelítünk, lassan kibontakoznak a részletek:

hely8.jpg

De ez még csak a kezdet.

hely7.jpg

Szinte érezni a gravitációt.

hely6.jpg

"Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj"

hely5.jpg

Lassan emberivé válnak a léptékek...

hely4.jpg

...és megnyílik egy másik, ismerős világ.

hely3.jpg

Élővé válik a térkép minden apró részlete.

hely2.jpg

Itt már hallani a madarak énekét és a lombok susogását.

hely1.jpg

Mindenütt jó, de legjobb itthon.

Itt az idő

Volt már hideg. Volt már meleg. Aztán újra hideg. És most megint meleg lett - de ezúttal másképp...
Ennek a melegnek ritmusa van. Ez nem olyan, mint egy szeszélyes afrikai légáramlat télidő kellős közepén. Ennek egyenletes ritmusa, lüktetése van: hűvös - langyos - meleg - langyos - hűvös - aztán kezdődik előröl. És mindig éppen akkor szűrődik át a legtöbb fény a leendő levélkéimet borító rügypikkelyeken, amikor menetrendszerűen megjön a meleg. És mindig egy irányból sugároz. Mindig a déli oldalról. És napról-napra egy picit magasabbról...

csucsrugy_k.jpg

Lent a mélyben minden sokkal lassabban változik. A talajnak tehetetlensége van. Minél mélyebbre megyünk, annál később és annál tompítottabban gyűrűznek le a felszíni hőmérsékleti viszonyok. Ezért a gyökereimmel a szeszélyes napi ingadozás helyett az általános hőmérsékleti trendet érzem. Ezt nem tévesztheti meg egy múló melegfront, ez tévedhetetlenül mutatja, ha eljött az idő.

A melegedéssel fent is, lent is enzimek, hormonok aktiválódnak, ketyeg egy ősi biológiai óra, tik-tak, tik-tak, kémiai reakciók játszódnak le, szelepek nyílnak meg, áramlások indulnak, mindig lentről felfelé. Évmilliók alatt kicsiszolt mechanizmusok rendszere lép működésbe.
És akkor a tölgy már tudja: Itt az idő!

nyilo_rugy_k.jpg

Sárguló idő

Csak most veszem észre, mennyire elszállt az idő. Az egyik pillanatban még madárdalos, virágillatú, világmegváltó tavasz volt, aztán örök életet ígérő, verőfényes nyár, de egyszer csak megváltozott minden. Megnyúltak az árnyékok, hidegek lettek a hajnalok. A gyengülő nap fénye sápadtan dereng a fákon, s leveleinkbe zárva búcsúzik a sárguló idő...

sargulo_ido_rock.jpg