Egy tölgyfa élete

Tavasz

(Szabó Lőrinc)

2017. május 02. - Quercus Robur

nap_k.jpg

„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.

szembe_k.jpg

„Tavasz” - felelt a Nap.

nedves_k.jpg

„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.

csucs_k.jpg

„Meg ám!” - felelt a Nap.

le_k.jpg

„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.

balra_k.jpg

„Szeretlek!” - szólt a Nap.

fel_k.jpg

„Akkor hát szép lesz a világ?”

feny_k.jpg

„Még szebb és boldogabb!”

Itt az idő

Volt már hideg. Volt már meleg. Aztán újra hideg. És most megint meleg lett - de ezúttal másképp...
Ennek a melegnek ritmusa van. Ez nem olyan, mint egy szeszélyes afrikai légáramlat télidő kellős közepén. Ennek egyenletes ritmusa, lüktetése van: hűvös - langyos - meleg - langyos - hűvös - aztán kezdődik előröl. És mindig éppen akkor szűrődik át a legtöbb fény a leendő levélkéimet borító rügypikkelyeken, amikor menetrendszerűen megjön a meleg. És mindig egy irányból sugároz. Mindig a déli oldalról. És napról-napra egy picit magasabbról...

csucsrugy_k.jpg

Lent a mélyben minden sokkal lassabban változik. A talajnak tehetetlensége van. Minél mélyebbre megyünk, annál később és annál tompítottabban gyűrűznek le a felszíni hőmérsékleti viszonyok. Ezért a gyökereimmel a szeszélyes napi ingadozás helyett az általános hőmérsékleti trendet érzem. Ezt nem tévesztheti meg egy múló melegfront, ez tévedhetetlenül mutatja, ha eljött az idő.

A melegedéssel fent is, lent is enzimek, hormonok aktiválódnak, ketyeg egy ősi biológiai óra, tik-tak, tik-tak, kémiai reakciók játszódnak le, szelepek nyílnak meg, áramlások indulnak, mindig lentről felfelé. Évmilliók alatt kicsiszolt mechanizmusok rendszere lép működésbe.
És akkor a tölgy már tudja: Itt az idő!

nyilo_rugy_k.jpg

Sárguló idő

Csak most veszem észre, mennyire elszállt az idő. Az egyik pillanatban még madárdalos, virágillatú, világmegváltó tavasz volt, aztán örök életet ígérő, verőfényes nyár, de egyszer csak megváltozott minden. Megnyúltak az árnyékok, hidegek lettek a hajnalok. A gyengülő nap fénye sápadtan dereng a fákon, s leveleinkbe zárva búcsúzik a sárguló idő...

sargulo_ido_rock.jpg

Felülnézet

Felülről mindig más a világ. Lényegtelennek látszik az, ami lentről fontos, viszont világossá válik az, ami alulról nézve érthetetlen. Nézzétek csak az ágaimat, leveleimet:

p6290460_k.jpg

Láttok benne rendszert, szabályszerűséget? Most nézzetek rá felülről:

korona_k.jpg

Ugye mennyire más? Mint egy puzzle, vagy még inkább: mint egy területfoglalós stratégiai játék. Játéknak ugyan nem játék, de a területfoglalás igenis statégiai fontosságú benne. Ami látszólag véletlenszerű, az valójában 80-90%-os lefedettséget eredményez.

A múltkor írtam a növekedésről. Fontos tudni, hogy nem csak függőlegesen zajlik, hanem vízszintesen is. Minél több levelet süt a nap - annál nagyobb a termelés - annál több energia jut a függőleges növekedésre is.

Növekedési taktika

Sokan azt hiszik, a növekedéshez nem kell sok ész. Óriási tévedés!
Persze van, aki ész nélkül csinálja, de azok nem sokra mennek. Nézzétek csak meg a lágyszárúakat! Minden tavasszal nekilódulnak, mint az őrültek, aztán mi lesz belőlük novemberre? (Igaz, az egynyári életkilátás nem túl jó alap az előrelátó tervezésre.)

A fák viszont, különösen a magasra növő, egymással versengő erdei fajok, évmilliók óta csiszolgatják a növekedés tudományát. A tölgyek növekedési stratégiájáról már írtam tavaly novemberben, de van a dolognak egy rövidebb időtávú oldala is. Nem mindegy ugyanis, hogy egy éven belül hogyan osztjuk be az erőnket.

Ha valaki túl gyorsan növekszik, előfordulhat, hogy pórul jár a nyári aszállyal, hiszen a frissen létrehozott zsenge levelek és fiatal, zöld hajtások nagy mennyiségű vizet párologtatnak. Így egy kéthónapos szárazság akár végzetes is lehet a telhetetlen faegyedeknek, de mindenképpen az új levelek (sőt akár a hajtások) elvesztéséhez vezet. Persze a túlzott óvatosság sem célravezető, mert azzal legfeljebb egy bonsai-kertészetben lehet életben maradni...   :-)

Itt jön a képbe a tölgyek egyik erőssége, a szakaszos növekedés. Tavasszal óvatosabban kezdünk, egy viszonylag rövidebb hajtással, aminek az elfásítására, leveleinek megerősítésére még aszály esetén is jó esélyünk lesz. Ekkor várunk egy keveset, és felmérjük, milyen az aktuális időjárás. Ha már sivatagi szárazság van, akkor nem erőltetjük a további növekedést, túlélésre rendezkedünk be. Ha viszont megállíthatatlan monszunesők áztatják a talajt, akkor - mire várnánk? - gyorsan másodhajtásokat fejlesztünk. János-napi hajtásnak is nevezik ezeket a naptár alapján, de azt már kevesebben tudják, hogy a "János" név a tölgyek etimológiai szótára szerint azt jelenti: "a másodhajtás indításának ideje".

naptar6.jpg

Ha még nyár végén is nagyon kedvező az időjárás, akár egy harmadik hajtást is indítunk, de ez már nagy ritkaság. Ez utóbbit már nem az aszály, inkább a fagy veszélyezteti, amennyiben nem tud időben elfásodni. Mindenesetre a szakaszos növekedési taktika fő előnye, hogy az adott helyzethez igazodva minimalizálja a kockázatot, (hiszen az elfásodott hajtásrészek már biztosítottak), miközben lehetőséget ad arra, hogy kedvező években rendkívüli növekedéssel törjünk a magasba.

Íme az egyik idei (eddigi) másodhajtásom:

p6290486_janos-nap2_k.jpg

Kirándulók hava

p5270025_k.jpg

Mióta véget ért a szép, esős idő, egyre csak jönnek az emberek. Mindenfélék. Beszélgető nyugdíjas túrázók, csapatépítő munkatársi közösségek, főzőcskéző baráti társaságok, tanáraikkal kiránduló iskolások, kutyát sétáltató szinglik, zenét hallgató futók, sebesen suhanó kerékpárosok, andalogva lépkedő szerelmespárok, éles szemű természetfotósok, vizsgákra készülő egyetemisták, nordic walkingoló nagymamák, futóedzést tartó kajakosok...

Szeretem figyelni őket, belepillantani az életükbe, ha csupán néhány másodpercre is. Mindegyik a maga útját járja, csak az közös bennük, hogy ilyenkor, mikor legsimogatóbb a napfény, valami ismeretlen ősi erő az erdőbe csábítja mindannyiukat.

Jó éjszakát!

Hideg van, mégsem fázom.
Ami fázhatott rajtam, már a földön hever.

Mi, lombhullató fák, így védekezünk a fagy ellen. Ledobjuk azt, ami elfagyhat. Jár némi veszteséggel, de még mindig egyszerűbb, mint bundát növeszteni. Régi, bevált módszer. Én még csak néhány éve gyakorlom, de ez a ginkgo 1400-adszor csinálja...

1400_eves_ginkgo.jpg

(Forrás: http://www.thisiscolossal.com/2015/11/an-ancient-chinese-gingko-tree-drops-an-ocean-of-golden-leaves)

Bújócska

Képzeljétek, lakik itt a közelemben egy aprócska tölgy csemete. Eddig észre sem vettem, pedig egészen közel van, alig néhány méterre. Ti észrevennétek?

bujocska1.jpg

Nem csoda, ha nem sikerült megtalálni, a kis tölgyek nagyon ügyesen tudnak bújócskázni. Mutatok egy közelebbi képet, így már talán észreveszitek:

bujocska2.jpg

Megvan? Még így sem könnyű meglátni, pedig itt már csak egy lépésnyire vagyunk tőle. Mutatok egy még közelebbi felvételt:

bujocska3.jpg

Hát itt bujkált a kis ügyes...

Egyébként a bújócska nekünk, tölgyeknek elsősorban nem játék, hanem túlélési stratégiánk egyik fontos eszköze. Fiatal csemete korunkban az őz és a szarvas a legnagyobb ellenségünk. Rügyeinket, friss hajtásainkat, leveleinket előszeretettel rágják le, ami ellen az a legbiztosabb védekezés, ha jól elrejtőzünk. Az első években szerényen megbújunk az aljnövényzetben, ilyenkor még egész jól elviseljük az árnyalást, s közben főleg a gyökerünket fejlesszük, készülünk a nagy kiugrásra. Aztán amikor már olyan mélyre hatoltunk a talajba, hogy a vízellátásunkat az aszály sem fenyegetheti, akkor (ha kapunk elég fényt is) teljes gőzzel megindulunk fölfelé.

Ezzel a stratégiával sokkal rövidebb időt töltünk a veszélyzónában, az erdei növényevők szája magasságában. Persze némi balszerencsével ebben a rövidebb veszélyeztetett időszakban is ránk találhat egy őz, de erős gyökérzettel azt is könnyebb kiheverni.

A Hegylakó és a Szigetlakó

(Highlander vs. Islander)

highlander_k.jpg

Ismeritek a Hegylakó történetét?
Igazán eredeti, nekem nagyon tetszik. Viszont kimaradt a filmből egy érdekes jelenet. Miután a főhős, Connor MacLeod 1590-ben elhagyja a skót felföldet, a többi halhatatlant keresve elvetődik a mi vidékünkre is. Úgy értesül, hogy a Duna egyik szigetén él egy halhatalan, aki hatalmas, erős, és már emberemlékezet óta állja a történelem viharait. A Hegylakó a folyót követve, egy ködös októberi este érkezik a hédervári Boldogasszony kápolnához. A legenda szerint így történt a nagy találkozás a halhatatlannak mondott "Szigetlakóval":

A Hegylakó hirtelen megborzongott. Évszázados erő jelenlétét érezte a közelben. Ösztönösen előrántotta kardját, és az ismertelen felé fordult. A ködből egy lándzsára szúrt török fej derengett elő a hold sápadt fényénél. A látványtól viszketni kezdett a tarkója, a borzongás pedig az izmaiba hatolt.

"Ki vagy?" - kiáltotta elszántan a sötétbe.
"Kivagy..." - visszhangzták gúnyosan a ködben megbúvó kápolna falai.

Érezte, hogy a hideg ellenére izzadni kezd a tenyere. Mindkét kézzel megszorította a markolatot, aztán bátorságát összeszedve előre lépett. A félhomályban észrevett egy mozdulatlan, sötét alakot. Óriási volt, vaskos, és olyan stabilan állt, akár egy fatörzs. Mindketten némán vártak. A baljós csend szinte fülsüketítő volt.

hold2jav_k.jpg

Érezte, hogy valamit tenni kellene, de nem mert elsőnek mozdulni. Magbabonázta a másik magabiztossága. Végül a Hegylakó nem bírta tovább a feszültséget, megköszörülte torkát, és így szólt:
"Connor MacLeod vagyok a MacLeod klánból. 1518-ban születtem Glenfinnan faluban, a Loch Shiel partján. És halhatatlan vagyok."

A Szigetlakó néma suttogását közvetlenül a fejében hallotta:
"Árpádházy MacKocsányosh Tölgy vagyok a Tölgyek nemzetségéből. 1218-ban születtem Hédevár faluban, a Szigetközben, a Duna partján. És nem vagyok halhatatlan, csak hallhatatlan..."

A Hegylakó megnyúló arcára kiült az évszázad döbbenete. Pár másodpercig mozdulatlanul állt, aztán összerogyott. A feszültség megszűnése egyszerre minden erőt kivett a lábából. Remegő kézzel az övéhez nyúlt, leakasztotta kisebbik kecsekbőr kulacsát (amelyikben nem a vizet tartotta), és nagyot húzott belőle.

Hát, a legenda szerint így zajlott a halhatatlan és a hallhatatlan "küzdelme". A tölgyek generációk óta adják egymásnak tovább ezt a történetet, de a jelek szerint a Hegylakó inkább hallgatott róla a későbbiekben.

Érdemes említeni pár szót a szereplők későbbi életéről is. A Hegylakó különböző kalandok és hőstettek után 1985-ben halandóvá vált, a tölgyfa viszont - bár sosem volt halhatatlan - még ma is él! 425 esztendő elteltével ugyanott áll a hédervári Boldogasszony kápolna mellett, ahol azon a ködös októberi estén; ugyanott, ahol 372 tavasszal azelőtt a napfény felé fordította első levélkéit...

Persze már eljárt felette az idő, már nem olyan hatalmas, mint egykor. Törzsét kikezdték a rovarok és gombák, ágait viharok tördelték, mára csak árnyéka egykori önmagának. De akik jártak nála, azt mesélik, hátborzongatóan jó érzés odaállni a törzsében található üregbe, és érezni az évszázadok lüktetését...

hedervar14jav_k.jpg

Én sajnos nem látogathatom meg élőben, csak itt az interneten. A http://evfaja.okotars.hu/dontosfak honlapon Ti is megnézhetitek, "Árpád-tölgy" néven szerepel, sőt szavazni is lehet rá, hogy ő legyen az Év Fája 2015-ben. Én már szavaztam, de ha rajtam múlna, inkább az Évezred Fája díjat adnám neki! 

Feljődés

Még nem is meséltem, milyen szépen újrafestették a korlátomat. Pedig azóta már harmadszor telik meg a hold az égen. Egyszer csak jött egy csapat, és önkéntes munkában lefestették az összes erdei berendezést. Jó fejek voltak.

festes.jpg

Aztán jött az én kedves barátom is, aki a gerincferdülésemet szokta egyenesítgetni. Ezúttal egy szép fehér zsineget hozott, és még arra is ügyelt, hogy a száramat bebugyolálja egy szövetdarabbal, mielőtt ráhurkolta a zsinórt. Ez azért fontos, mert így nagy szélben sem dörzsölődik sebesre a hajtásom.

ujrafestve.jpg

Időközben  én sem henyéltem tétlenül, növekedtem tovább, bár korántsem annyit, mint a tavalyi, csapadékos nyáron. Az idei kánikulában már az is sikernek számít, hogy nem száradtak el a friss hajtásaim. Egyébként annál azért többet nőttem, mint amennyi felülről látszik - inkább a gyökereim fejlesztésére koncentráltam. Ez még később is jól jöhet.

Égi ékszerek

esocseppek.jpg

Szeretem, mikor a leveleim zöldjét kristálytiszta gyöngyök díszítik, melyekben megcsillan az ég kékje. Szeretem, ha az ég szikrázó azúrját fehér szélű felhők tarkítják, melyek újra meg újra eltakarják a nap izzó aranyát. Szeretem, mikor játékos szellők terelgetik az égi párafoltokat, melyekből a föld barna tömege újabb fénylő gyöngyöket csal elő...