Ami látszólag elmúlás...
... az valójában őszi betakarítás. Felkészülés a télre. Tápanyagok átszállítása a levelekből a fás hajtásokba, a törzsbe, a gyökerekbe. Őszi üzemmód. S közben folyik a termelés is, és pörög a logisztika...
... amíg csak lehet.
Képzeljétek, lakik itt a közelemben egy aprócska tölgy csemete. Eddig észre sem vettem, pedig egészen közel van, alig néhány méterre. Ti észrevennétek?
Nem csoda, ha nem sikerült megtalálni, a kis tölgyek nagyon ügyesen tudnak bújócskázni. Mutatok egy közelebbi képet, így már talán észreveszitek:
Megvan? Még így sem könnyű meglátni, pedig itt már csak egy lépésnyire vagyunk tőle. Mutatok egy még közelebbi felvételt:
Hát itt bujkált a kis ügyes...
Egyébként a bújócska nekünk, tölgyeknek elsősorban nem játék, hanem túlélési stratégiánk egyik fontos eszköze. Fiatal csemete korunkban az őz és a szarvas a legnagyobb ellenségünk. Rügyeinket, friss hajtásainkat, leveleinket előszeretettel rágják le, ami ellen az a legbiztosabb védekezés, ha jól elrejtőzünk. Az első években szerényen megbújunk az aljnövényzetben, ilyenkor még egész jól elviseljük az árnyalást, s közben főleg a gyökerünket fejlesszük, készülünk a nagy kiugrásra. Aztán amikor már olyan mélyre hatoltunk a talajba, hogy a vízellátásunkat az aszály sem fenyegetheti, akkor (ha kapunk elég fényt is) teljes gőzzel megindulunk fölfelé.
Ezzel a stratégiával sokkal rövidebb időt töltünk a veszélyzónában, az erdei növényevők szája magasságában. Persze némi balszerencsével ebben a rövidebb veszélyeztetett időszakban is ránk találhat egy őz, de erős gyökérzettel azt is könnyebb kiheverni.